[LAP TETEJÉRE]

Bevezető

Svédország végtelen kiterjedésű fenyőerdőinek és a tavainak ezrei ideális feltételeket biztosítanak a pihenésre. A különleges fekvésű, látnivalókban gazdag történelmi városok - elsősorban Stockholm, Göteborg, Malmö, Kalmar és még sokan mások is - hihetetlen rendezettséget és tisztaságot sugároznak. Annak is érdemes Svédországba jönnie, aki madárfigyelésre, biciklis ország- vagy természetjárásra, kalandtúrákra, vadvízi evezésekre vagy horgászélményekre vágyik. Északon nyáron a fehér éjszakák, télen pedig a garantáltan havas lejtők hívogatnak.

[LAP TETEJÉRE]

Történelem

[LAP TETEJÉRE]

Viking-korszak

A korszak kezdetének hagyományosan a 793. évet tekintjük, amikor a vikingek kifosztották a Lindisfarne szigeti brit monostort, a végét pedig a Harald Hårdråde vezette sikertelen angliai invázóhoz kötjük, amikor 1066-ban Harold Godwinson szász király (maga is elangolosodott viking) legyőzte a betolakodókat. Godwinsont ugyanebben az évben győzte le Hódító Vilmos, Normandia hercege. Normandiát egyébként a normannok (szintén viking népcsoport) 911-ben hódították meg. A vikingek hosszú hajói egyaránt alkalmasak voltak a folyami, patmenti és mélyvízi hajózásra, így a tengeri utak mellett a nagyobb folyókon járva Európa legkülönbözőbb vidékeire eljutottak. Az első orosz államot is egy viking vezető, Rurik alapította, Novgorod központtal (melynek neve "új várost" jelent). Egyes szerzők szerint a "Rusz" eredeti jelentése "viking harcos". A Fekete-tengeren áthajózva a vikingek egészen Konstantinápolyig jutottak. A vikingek hatása Nyugat-Európában is érezhetővé vált, számos svéd, norvég és dán harcos zsoldosként részt vesz az Anglia elleni hadjáratokban, melyeket a dán Svein király és fia, Knut vezetnek 1007 és 1013 között. Később sok viking harcos állt a hírhedt norvég III. Harald (Harald Hårdråde) szolgálatába a Norvég királyságot újraegyesítő harcok során. Harald 1066-ban újabb Anglia elleni hadjárattal próbálkozott, ennek a harcnak a veresége jelentette szimbolikusan a viking kor végét.

[LAP TETEJÉRE]

Középkor

A 10. század elején a svédek uralkodója Széphajú Harold volt. Az ő utódjai voltak uppsalai Erik, Björn király, Björn fiai és követői Olof és VI. (Győztes) Erik. Olof fia, Styrbjörn Starke, miután Erik megtagadta tőle a hatalomban való részesedést, ellene fordult. A dán I. (Kékfogú) Haralddal kötött szövetséget, a két oldal pedig megütközött Fyris Wolds-nál. Styrbjörn elvesztette a csatát és meghalt, Erik pedig tíz évvel későbbi haláláig, 993-ig Svédország uralkodója maradt. Egy legenda szerint a győzelmet maga Odin biztosította számára, miután cserébe életét ajánlotta fel tíz év után. Erik fia, Olof uralkodása alatt vált a kereszténység a svéd királyság első vallásává. A 11. század során, Olof Skötkonung uralkodása alatt vált az ország az Észak legnagyobb hatalmává, noha maga az uralkodó mindvégig meglehetősen passzív volt. Elvesztette a Balti-tenger keleti partján fekvő területeket, és ugyan meghódította Trondheim környékét Norvégiában, a norvég területeket néhány év múlva (1015-ben) visszahódította tőle II. (Szent) Olaf, aki az ország királyaként a svédek mellett a Sweyn vezette dánokat is kiűzte Norvégiából. 1021-22 körülig, Olaf Skötkonung haláláig jelentéktelen határviták és a norvég uralkodóval 1019-ben, Kungälvban megkötött szerződés voltak a kor fontosabb eseményei. Olafot Anund Jakab, majd (Öreg) Emund követték a trónon. Mindkét király hatalmi harcokat folytatott a dán befolyás ellen, s Emund megerősítette a svéd egyház függetlenségét a német püspökökkel (elsősorban a brémai püspökkel) szemben. A kereszténység 1060 körülre már szilárdan rögzült Svédországban, a legerősebben Westergotland területén, noha északon még megmaradtak a régi vallások, és szentélyeik elpusztítására még maga Stenkil, az új király sem volt hajlandó. Stenkil halálát követően, 1066-ban belső háború robbant ki, melynek oka a hatalmi harc mellett alighanem a vallási ellentétek kiéleződése volt. A kereszténység előretörésével a régi központ, Uppsala fokozatosan veszíteni kezdett jelentőségéből. Akkor nyerte csak vissza azt, amikor 1164-ben a svéd érsek székhelyéül választotta és katedrálist emeltetett. A 12. század során, I. Sverker és Szent Erik alatt Svédországban centralizált állam és szervezett svéd keresztény egyház alakult ki. Svédország középkori történelmének legnagyobb államférfija, Birger gróf volt az, aki 1248 és 1266 között gyakorlatilag uralkodott az országban, egyike volt azoknak, akik lehetővé tették a svéd nép nemzetté válását. Stockholm alapítójaként és a jogrend megalapozójaként tartja számon a történelem. Reformjai során eltörölték a jobbágyrendszert. Fia, Magnus Ladulås király (1275-1290) tette teljessé művét: a két vezető a fragmentált hercegségekből és grófságokból álló országot egységes feudális rendszerré tette a nála fejlettebb európai országok mintájára, véget vetve az állandó belső hatalmi harcoknak. 1319-ben a három esztendős svéd trónörökös, Magnus (Erik királyi herceg és Ingeberg norvég hercegnő fia) megörökölte a norvég trónt nagyapjától, V. Haakontól. Ugyanebben az évben az Oslói gyűlés svéd királlyá is választotta. Ügyetlen uralkodása miatt Magnus még halála előtt elvesztette mindkét országát. Utódja, Mecklenburgi Albert 1365-ben lépett trónra, ő volt az első uralkodó, akit a Riksdag koronázási eskü letételére kötelezett. A Rikksdag ekkorra a nemesség és egyházi szereplők mellett már a városok képviselői is jelen voltak, így a királynak lehetősége nyílt rá, hogy szükség esetén a középső osztályokra is támaszkodhasson az arisztokráciával és a papsággal szemben.

[LAP TETEJÉRE]

A Kalmari unió

A svédek kérésére I. Margit dán királynő elűzte Albertet. Margit 1397-ben a skandináv királyságok gyűlését hívta össze Kalmarban, ahol a királynő unokaöccsét, Pomerániai Eriket választották közös uralkodóvá. A kalmari unió alapjait a Nyköpingi Egyezményben fektették le. A kalmari unió a három északi ország szövetségét jelentette a külső vetélytársakkal (elsősorban a német Hanzával) szemben, gyakorlatilag perszonáluniók sorát jelentette, melyben a három ország feladta szuverenitását, de független maradt. Számos megszakítással és belső ellenségeskedéssel terhelten működött, majd 1520-ban szakadt meg végleg. Mivel Dánia (messze a legerősebb a három ország közül) számos kísérletet tett, hogy hatalmát a másik két királyságra erőltesse, hamarosan szakítások sorozata következett be az unióban, majd végül a svédek végleg kiváltak belőle Engelbrekt Engelbrektsson vezetésével. Az Engelberkt vezette parasztfelkelés megfosztotta trónjától a dán Eriket. Engelbrekt halála után Karl Knutsson Bonde-t választották királlyá, ő 1436-ban VIII. Károly néven lépett trónra. Károly 1441-ben annak a Bajor Kristófnak a javára mondott le a trónról, aki addigra már Norvégia és Dánia uralkodója volt. A Kristóf 1448-as halála utáni káosz során Károlyt ismét megválasztották majd ismét megfosztották a tróntól. II. Keresztély dán király 1470-ben végül újraegyesítette az uniót a svéd arisztokrácia egy részének támogatásával, az ellenálló nemesek és egyháziak egy részének lemészárlásával, és a svéd nép ellenállásával szemben. A Sture alkirályi család fejei sikeresen védték az országot a dán befolyással szember 1470 és 1520 között. Gustavus Eriksson Vasa (Gustav Vasa), a dán uralkodó által kisemmizett és bebörtönzött egykori nemes végül felkelést szervezett a dánok ellen, két éves harc során kiűzte a dánokat Svédországból és 1523. június 6-án, Strängnäsban királlyá koronázták.

[LAP TETEJÉRE]

Újkor

Hatalomra kerülése után nem sokkal Gustav Vasa kérést intézett a pápához, hogy a hozzá lojális Johannes Magnust nevezhesse ki Svédország érsekévé Gustav Trolle helyett, akit a Riksdag árulás miatt már formálisan lemondatott tisztéből és külföldre száműzött. Ehelyett a pápa bullát küldött Gusztávnak, melyben felszólította a nyíltan áruló és Vasa-ellenes Trolle visszahívására. Gusztáv a későbbiekben sem tudta meggyőzni a pápát, így végül szakított Rómával, és lutheránus egyházat szervezett Svédországban. Az uralkodó betiltotta a katolikus könyvnyomtatást, és a tizedek túlnyomó részét maga gyűjtötte be az államadósságok finanszírozására. Az egyházújítás mindazonáltal elsősorban admninisztratív maradt, miután a király függetlenítette egyházát Rómától, már nem bajlódott a doktrínák megváltoztatásával. A protestáns egyházatyáknak sem tetszettek azonban Gusztáv abszolutista hajlamai. Hogy ellenállásukat hatástalanná tegye, 1539-40-es rendeleteiben olyannyira megnyírbálta jogaikat, hogy hatalmuk gyakorlatilag névlegessé vált. A katolikus vagyon kisajátítása természetesen feldühítette őket, így Gusztávnak uralkodása alatt vagy féltucat parasztlázadást kellett megfékeznie. Gusztáv halálának évéban, 1560-ban szláv hordák törtek be a Livóniai rend uralma alatt lévő Poroszországba, teljes pusztulással fenyegetve azt. A rend utolsó vezetője, Gotthard von Kettler szomszédai segítségét kérte, a porosz területelet pedig Lengyelország, Dánia és Svédország felosztotta egymás közt. A Svédországra eső rész Reval volt, az a terület a mai Észtországban, amely a svéd korona oltalma alá helyezését kérte 1560 márciusában. Svédország nem vonhatta ki magát ebből a háborúból, mivel az balti-tengeri kereskedelmének végét jelentette volna, márpedig vagyonának nagyrésze innen származott. Fő riválisai Lengyelország és Oroszország voltak. Mivel egymással is szembenálltak, Gusztáv fia és örököse, XIV. Erik (1560-1568) egymás ellen igyekezett hangolni őket. Ehhez félre kellett tenni a Dániával való örökös ellenségeskedést, amelyet III. János király tett meg 1570-ben a Stettini szerződés megkötésével, véget vetve az Északi hétéves háborúnak(1563-1570). Az új király küzdelme az orosz sereggel szemben Észtország és Livónia birtoklásáért reménytelen lett volna az elszánt és orosz-ellenes Báthory István lengyel király 1582-es közbelépése nélkül. Az uralkodó megalázó feltételek mellett kényszeríthette békekötésre IV. Ivánt, aki ezek után a svédekkel is fegyverszünetet kellett, hogy kössön. János uralkodása alatt baráti kapcsolatot tarthatott tehát Lengyelország és Svédország. A király a lengyel Jagelló Katalint vette el, házasságuk gyümölcse pedig a későbbi lengyel II. Zsigmond lett. Az apjával kötött megállapodás értelmében János halála után Zsigmond vált mindkét állam uralkodójává, az államok mindemellett megőrizték függetlenségüket, és megőrizték egyházaikat (a katolikus lengyel és a protestáns svéd egyházat). A svéd nemesség, attól való félelmében, hogy Zsigmond – lévén lengyel uralkodó is – igyekszik majd visszaállítani a katolikus egyház hatalmát, igyekezett mielőbb megakadályozni ennek lehetőségét, lehetőleg még János életében. A Vasa-ház legműveltebb tagjaként János középutas megoldást keresett, olyat, ami mindkét fél számára kielégítő lehet. Nagy híve volt tehát annak a vallási irányzatnak, amely a protestantizmus egyszerűségét megőrizve kívánt visszatérni az eredeti apostoli egyházhoz. Az 1574-ben és 1575-ben összehívott zsinatokon sikerült nagy nehezen végbevinnie módosításait, és egy évvel később visszatérítette az egyházat egy, a katolikus liturgiára jobban hasonlító istentisztelet irányába, bár a valódi római katolikus modelltől még így is jelentősen el kellett térnie, hogy elfogadtathassa nézeteit. Számos ellenzője volt e változtatásoknak, a Riksdag 1577-ben mégis jóváhagyta őket. Bár János követséget küldött a Szentszékhez, hogy az ismét felvegye a kapcsolatot a svéd egyházzal, és a jezsuita Antonio Possevino érkezett Stockholmba a helyreállítást felügyelni, a király végül annyi feltételt kötött a katolicizmus visszaállításához, hogy az sosem válhatott teljessé. Bár így sikerült megközelítenie azt a via media irányzatot, amelyet kívánt, protestáns többséget a változtatások mégis János ellen hangolták. 1593- ban, János halálát követően Zsigmond lépett a trónra. Károly, erősen katolicizmus-ellenes svéd herceg zsinatot hívott össze Uppsalában, ahol a Szentírást és a három alapvető krédót sikerült elfogadtatnia a kereszténység egyedüli alapjaiként, és elfogadtatta az Augsburgi vallásbéke tanait, avagy az Ágostai hitvallást. Mindez még azelőtt történt, hogy Zsigmond Svédországba érkezett volna, és engedélyt adott volna a zsinat összehívására. Az új király ezt kiváltságainak megsértéseként értelmezte, s az agresszívan szembeszálló protestánsok nem sok teret hagytak a békés megoldás keresésére. Az 1598-as Stångebro-i ütközet a királyt és katolikus híveit sorakoztatta fel Károly herceggel és a protestánsokkal szemben. A csata a herceg javára dőlt el (nem is csoda, a svéd nemesek és parasztok túlnyomó többsége ekkor már protestáns), Zsigmond soha többé nem tért vissza Svédországba (bár 1632-ig lengyel uralkodó maradt) és a Riksdag IX. Károlyt választotta királlyá. Miután János, III. János fia és Zsigmond öccse végleg lemondott a trónörökösi jogairól, kezdte csak Károly használni a királyi címet. A rendek ekkor biztosították a protestantizmust: kizártak minden katolikust a jövőbeli lehetséges trónörökösök közül, és általánosságban megtiltották a tisztségek vállalását, vagy méltóságok betöltését katolikusok számára. Svédország ez idő alatt nem csupán túlnyomóráészt protestáns, hanem túlnyomórészt katonai állammá is vált. A Linköping-i Riksdag Károly sürgetésére reguláris hadsereg megszervezését rendelte el. Az északi balti térség megtartása elengedhetetlen volt az ország számára. Észtország területét sikerült is a befolyása alatt tartani, Livónia azonban Jan Karol Chodkiewicz litván katonai vezető ügyességének köszönhetően litván uralom alá került. Károly ugyan szövetséget kívánt kötni a cári Oroszországgal, ám amikor IV. Vaszilij, a cár saját lázadó alattvalóinak esett áldozatul, a svéd törekvések inkább az orosz káoszból való minél nagyobb haszonra irányultak, mint a szövetséges segítségnyújtásra. Károly második fiát kívánta a cári trónra ültetni, ehhez azonban bölcsen kerülnie kellett volna minden egyéb ellenségeskedést, hiszen egy az oroszhoz fogható birodalom meghódítása még bukásában is óriási erőket igényelt volna. Ehelyett a király felújította az ellenségeskedést a Dán királysággal, ezúttal Lappföld tulajdonjoga miatt. A fő svéd erők így a kalmari erőd védelmére koncentráltak, egy olyan csatára, amely még győzelem esetén sem különösebben jövedelmező az országnak, míg Novgorodba megérkeztek a rivális csapatok, és ellehetetlenítették az ígéretes kísérletet a cári trón megszerzésére. A Kalmar-i háborúnak Károly fia, Gusztáv Adolf vetett véget a Knäred-i Szerződéssel, 1613. január 20-án. Mind a háború, mind a kemény békefeltételek a két nemzet közötti két évszázados antagonizmus alapjaivá váltak. Novgorod végül önként vállalta magára a svéd fennhatóságot. Az ambiciózus svéd vezetők előtt ekkor egy szélesebb birodalom képe kezdett lebegni, melyet északon Arhangelszk, keleten pedig Vologda irányába terjesztettek volna ki. A cári trónra kerülő Romanov Mihály határozottságával szertefoszlatta ezeket az álmokat, azonban a legyőzhetetlennek látszó svéd erőket mégiscsak valamekkora terület átengedésével tudta csak kiebrudalni országából.

 

A béke sokba került - Svédország magas váltságdíjat fizetett Älvsborg (a mai Göteborg) városáért - de az oroszokkal 1617-ben kötött stolbovai békével sikerült Oroszországot kizárni a Balti-tengerről. Az elpusztult svéd városokat felépítették, fejlődésnek indult a bányászat és a kereskedelem. Új közigazgatás és új perrendtartás lépett életbe, amely a szegény pórokat az urak önkénye ellen védte. Az 1617-ben tartott örebroi országgyűléstől kezdve a svéd országgyűlés a király, az országot annak távollétében vezető öttagú tanács, és a négy rend képviselői közötti tárgyalások színhelye lett. Ugyanazon az országgyűlésen elfogadott vallási jogszabály értelmében hazaárulásnak számított katolikusnak lenni, külföldi katolikus iskolába vagy egyetemre járni. A lengyel-török háborút kihasználva, Gusztáv Adolf 1621-ben hátba támadta gyűlölt unokatestvére, Zsigmond király Lengyelországát. A jezsuiták vagyonát elkobozták, a kolostorok könyvtárait felpakolták, és Uppsalába küldték. (A példa ragadós volt: az Európában működő svéd hadvezérek attól fogva mindent hazaküldtek, amire rátették a kezüket.) A Mare Balticum - a Balti-tenger - egy csapásra Mare Suecicummá vált. Gusztáv Adolf lelkében a vallásos buzgóság a dicsőség és hatalom utáni vággyal keveredett. Saját kezdeményezésre közös protestáns európai frontot hozott létre a Szent Liga - Zsigmond, Ferdinánd császár, a katolikus német hercegek és a spanyolok - ellensúlyozására. A svéd birodalmi gyűlés azzal a feltétellel egyezett bele a svéd hadsereg anyagi szponzorálásába, hogy az a háborút idegen földön vívja. A svédek szövetségesei a harmincéves háborúban a protestáns német hercegségek, Dánia és Velence voltak. Sokat nyomot a latban Gusztáv Adolf sógora, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támogatása. (Mária Eleonóra svéd királynő és Brandenburgi Katalin erdélyi fejedelemasszony nővérek voltak.) Az anyagi fedezet váratlan helyről érkezett: Richelieu kardinális, a katolikus Franciaország minisztere, "az ellenségem ellensége a barátom" elv alapján pénzelte Gusztáv hadseregét. A háborúhoz csapatszállító hajókra volt szükség, ezért Gusztáv Adolf parancsára, 1625-ben megkezdték a modern svéd hadiflotta kiépítését. Az 1500-as évek tengeri hadviselésére az ellenség hajóinak megcsáklyázása, legénységének harcképtelenné tétele, és lobogójának bevonása volt jellemző. A kezdeti, ímmel-ámmal leadott ágyúlövések után a vállalkozóbb szellemű fél szorosan az ellenséges hajó mellé férkőzött, csáklyák, vasmacskák segítségével magához kapcsolta, és kézitusával döntötte el a harcot. A XVII. század második felétől kezdődően már a nagyméretű "sorhajók" játszották a főszerepet. Az ellenséges hajóhadak felsorakoztak, és kezdetét vette az ágyúpárbaj. Az nyert, akinek több hajója maradt. A vízrebocsátás, azaz az első, ú.n. szűzút előtt Klas Fleming tengernagy parancsára harminc legény futkorászott fel s alá a királyi palota előtt kikötött Vasa fedélzetén. A Vasa veszélyesen megingott, és majd, hogy bele nem dőlt a vízbe, úgyhogy a próbát meg kellett szakítani. Ennek ellenére, sor került a felavatásra. 1628 augusztus 10-ikén a Stockholmot környező dombok feketélltek az ujjongó néptömegtől. A svéd díszlövést követően - egymás után két-két ágyúlövés - a színpompás hajó elindult a Djurgården felé. A mai Tivolihoz közeli Beckholmen szigeténél a vitorlákba belekapott a szél. A hajóóriás megbillent, az alsó fedélzet ágyúnyílásain beözönlött a víz, a királyi hajóhad gyöngyszeme az oldalára billent, és a meghívott celebritásokkal a fedélzetén, hatalmas bugyborékolás közepette elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó százötven meghívott közül ötvenen a hullámokban lelték halálukat. A hajóépítés hiányos elméleti ismereteiből eredő katasztrófa nem tántorította el a nagyravágyó Gusztáv Adolfot tervei véghezvitelében. 1630-ban 130 000 kitűnően fegyverzett és mintaszerűen fegyelmezett katonával meghódította Pomerániát és Mecklenburgot, majd Berlinnek tartott, hogy sógorát, György Vilmos brandenburgi választófejedelmet megnyerje az ügynek. György eleinte vonakodott, mire Gusztáv Adolf ágyúkat szegeztetett a palotának. A berezelt György készséggel aláírta a szerződést. Időközben a katolikus liga seregei, Tilly és Pappenheim vezérletével 1631 májusában elfoglalták és feldúlták Magdeburgot, a protestantizmus egyik végvárát. A protestánsok ekkor utolsó reménységük, Gusztáv Adolf mögé sorakoztak, és szeptember 17-ikén, Breitenfeld mezején (Lipcsénél), legyőzték a diadalokban megőszült, addig veretlen Tilly hadseregét, Gusztáv Adolf pedig százezres főnyi hadserege élén bevonult a védtelen Münchenbe. Nyitva állott előtte Bajorország, és az osztrák tartományok. Ferdinánd császár szorult helyzetében a sokáig mellőzött Wallensteinhoz fordult, aki hosszas előkészületek után, 1632 novemberében Lützen mezején csapott össze Gusztáv Adolf seregével. A napokon át tartó csatából a svédek kerültek ki győztesként. Gusztáv Adolf nem érte meg a csata végét. Miután lebecsülő módon nyilatkozott a svédekről, a hideg időjárásról, a nyálkás sziklákról, a felbosszantott gyámkormány a hisztérikus özvegyet Krisztina leánya nevelésére alkalmatlannak nyilvánította. A kétségbeesett Maria Eleonóra 1640 nyarán Dániába szökött, kiváló okot szolgáltatva az újabb svéd-dán háborúhoz. A Lennart Torstensson és Gustav Horn vezette szárazföldi erők 1643-ban - ki tudja hányadszor - elfoglalták a déli tartományokat. A sikert a svéd-holland flotta diadala tetőzte be, mely 1644-ben megsemmisítő vereséget mért a dán hajóhadra. Csak a francia és holland érdekek akadályozták meg azt, hogy a svédek teljesen eltiporják Dániát. Gusztáv Adolfot kiskorú leánya, Krisztina, az utolsó Vasa-uralkodó követte a svéd trónon. Krisztina azonnal békét kötött Dániával (1645 Brömsebro). Kihasználva a békeidő adta lehetőségeket, vallon kovácsok érkeztek Liége környékéről, akik a forradalmasított magnúm-módszerrel világhírt szereztek a svéd vasipari termékeknek. A hollandok Amsterdamot használva mintául felépítették Göteborgot, és Louis De Geer holland üzletember létrehozta a rabszolga-kereskedelemmel foglalkozó Svéd Afrikai Társaságot. Az 1641-ben, érdemei elismeréseként nemesi rangra emelt de Geer volt az egyedüli, aki hollandul mondott beszédet a svéd országgyűlésben. 1645-ben megjelent az első svéd újság - Ordinari Post Tijdender, mely Post och Inrikes Tidningar címmel azóta is rendszeresen megjelenik. Ebben az időszakban Carl Gustaf Wrangel hadvezér a franciákkal vállvetve fosztogatta Dél-Németországot. Számtalan kincset küldött haza az épülőfélben levő Skokloster kastélyába. Szárnysegédje, Kristoffer von Königsmark 1648-ban bevette Prágát, kifosztotta Hradcany várát, és a Harmincéves háború legnagyobb zsákmányára tett szert. (Az "Ezüst bibliát", a Codex argenteust ma is az Uppsalai egyetemi könyvtárban őrzik.) Néhány hónappal később megkötötték a wesztfáliai békét. A Harmincéves háború alatt hozott áldozatok nem voltak teljesen hiábavalóak. A béke diplomáciai szinten nagyhatalommá emelte Svédországot. A tetemes kártérítés mellett területileg is gyarapodott. A wesztfáliai béke részleteinek finomítására, a végső megbeszélésre, Nürnbergben került sor. A tárgyalásokon a Karl Gustaf pfalzi gróf, a későbbi X. Károly Gusztáv elnökölt. Éjfélkor bevonult harminc muskétás, és Carl Gustaf Wrangel vezényszavára a mennyezetbe lőttek. A műveltségéről, éles eszéről, messze földön híres Krisztina királynő, fiús viselkedésével kirítt a környezetéből. "Észak Minervája" számos tudóssal levelezett; udvarába meghívta kora híres gondolkodóit. Az 1649-es év termése elpusztult, éhínség, elégedetlenség uralkodott az országban. Krisztina ebben az évben koronáztatta meg magát. Azért, hogy országa mégse maradjon trónörökös nélkül, rávette a rendeket, hogy unokabátyját, a pfalzi Károly Gusztávot fogadják el utódjául. Négy év múlva, 1654-ben, Krisztina királynő, az Uppsalában egybegyűlt rendek előtt lemondott Károly Gusztáv javára a trónról, és áttért a katolikus hitre.

 

XI. Károlyt 1697-ben érte a halál. A ravatalon feküdt, amikor a "Tre Kronor", a stockholmi királyi palota északi szárnya kigyúlt, és leégett. Hedvig Eleonóra és unokái, udvartartásukkal együtt, a Riddarholmenen levő Wrangel palotában - ma a Svea Hovrätt, azaz a Legfelső Bíróság székhelye - húzták meg magukat. Hedvig Eleonóra nagymama - közel negyven év szünettel - megint gyámkormányt vezethetett. A dán-orosz-lengyel szövetségtől fenyegetett Svédország kormányának nem volt ideje megvárni, hogy a trónörökösnek benőjön a feje lágya. Károly tizenöt évesen lépett apja örökébe, és az elvárásoknak megfelelve, sikert sikerre halmozott a harcmezőkön. A karolin - "károlyi" - hadsereg 1700-ban legyőzte a Skane visszaszerzésén mesterkedő dánokat, majd az oroszok ostromolta Narva felmentésére indult. A svédek több napos erőltetett menet után, 1700 november 20-ikán, hatalmas hóviharban érkeztek az Észtország és az egykori Ingermanland határán fekvő svéd erődítményhez. A támadást bevezető ágyúpárbajt követően a "karolinok" néhány méterre az orosz állásoktól bukkantak fel. Elsütötték a puskáikat, majd kardot rántva rontottak a hófúvástól elvakított ellenségre. A harc órák alatt véget ért, az ostromló sereg parancsnoka, a belga de Croy herceg, megadta magát. A kiéhezett karolinok rávetették magukat az oroszok hátrahagyott élelmiszerraktárára, és a fegyverek újra szóhoz jutottak. Szabályos közelharc alakult ki a pálinkától és győzelemtől ittas svéd katonai egységek között. Narvánál 10 000 orosz katona vesztette életét. A svédek birtokába került 180 ágyú - azokból öntötték Gusztáv Vasának a Riddarhuset előtt magasló szobrát - számtalan zászló, és a sereg minden pénze. Több tízezer foglyot képtelenek voltak őrizni és ellátni, ezért szélnek eresztették őket. Nem volt okos ötlet, három év múlva Nagy Péter hadserege elfoglalta a Néva parti Nyen svéd erődöt, és a svéd hadifoglyokkal Szent Pétervár építésébe kezdtek. 1708 nyarán a karolinok másodszor is legyőzték az orosz hadsereget Holowczyn mellett. A harmincezer főt számoló svéd hadsereg elindult a négyszáz kilométerre levő Moszkva felé. Az oroszok a felégetett föld taktikájával késleltették a svédek előrehaladását. A taktika bevált, XII. Károlynak meg kellett várnia a késlekedő utánpótlást, és az 1709-es év tele az orosz sztyeppén találta a svédeket. Emberemlékezet óta a leghidegebb tél volt Európában. Velencében befagytak a csatornák. A láthatatlan ellenséget üldöző "karolinok" sorait megtizedelte a kemény orosz tél. 1709 június 28-ikán az ukrán Poltavánál a legyengült svéd hadsereg súlyos vereséget szenvedett. A sebesült Károly maradék csapataival a szövetséges Törökországba menekült. III. Ahmed szultán Beszarábia területén, a Dnyeszter partján, Vernice és Bender közötti "Karlopolisban" jelölt ki tartózkodási helyet a karolinoknak. Itt fogantak a Svéd birodalmat érintő határozatok, futár hozta-vitte Stockholm és Bender között a törvényjavaslatokat, a fontos hivatalokba való kinevezéseket. Az egyeduralkodó Károly többször módosított az épülőfélben levő királyi palota tervein, elrendelte a jobboldali forgalomra való áttérést, kötelezővé tette az adóbevallást. (Halála után gyorsan érvényen kívül helyezték a korát megelőző reformokat.) XII. Károly öt évet töltött Törökországban, szüntelenül szítva az orosz-török ellentétet. Stanislaw Poniatowski, Károly személyes követe, megkörnyékezte III. Ahmed szultán háremének az orvosát, a Goin fedőnévre hallgató, muzulmán hitre tért francia orvost. Az ajándékok megtették a magukét, Goin kézbesítette Validének, a szultán anyjának, Károly megható hangú levelét, melyben közbenjárását kéri szultán fia meggyőzésére. Egy Horvát névre hallgató, magyar származású eunuchot is megnyertek az ügynek. Horvát jó pénzért részletesen ecsetelte a külvilág híreire szomjazó háremhölgyeknek a száműzetésben élő hős, svéd király szomorú sorsát, akinek sem pénze, sem hadserege nincs, hogy megvédje hazáját a gonosz oroszok támadása ellen. Ahmed hadat üzent Oroszországnak! A "Hárem hadművelet" sikerrel járt. 1711-ben hatalmas török sereg indult az oroszok ellen. XII. Károlynak felajánlották a részvételt, de a "Vasfejű" - ahogy a törökök nevezték - Károly csak a főparancsnoki szerepet volt hajlandó elfogadni. Rossz húzásnak bizonyult, mert a nagyvezér serege a Prutnál körbekerítette az oroszokat, akik feltétel nélkül kapituláltak. XII. Károly lóhalálában sietett a feltételeket diktálni, de 18 órát késett: a megvesztegetett nagyvezér futni hagyta az orosz sereget. A gazda nélkül maradt Svédországot ezalatt hol az oroszok, hol pedig a dánok fosztogatták, míg végül a Magnus Stenbock kormányzó csapatainak sikerült 1710-ben hazavágni a dánokat. A pálinkát reggelizett svédek visszafoglalták Helsingborgot, a dán hadsereg maradéka hajón menekült át Helsingörbe. A dánok nem akarták lovaikat az ellenségnek hagyni, ezért valamennyit leszúrták, és az élelmiszerraktárak tartalmát a vértől lucskos utcára szórták. Hónapokba telt, amíg a város lakossága - a felszabadító svédek fegyveres fenyegetésére - megtisztította a több ezer ló rothadó hullájától a város utcáit. A következő évben pestisjárvány tört ki Svédországban. Nem használtak a Colegium Medicum, az akkori idők orvosi tanácsának intézkedései, a barna patkányok terjesztette "Isten büntetése" elvitte Stockholm lakosságának a felét. Svédország ellenségei apránként vérszemet kaptak, és visszahódították svéd megszállás alatt levő területeiket. A szultán megunta agitáló vendégét, és 1713-ban erőszakkal átszállíttatta a Drinápoly melletti Demotikába. Károly a testőrségével elbarikádozta magát, és csak szabályos ostrom után hagyta magát elfogatni ("a benderi ramazuri"). Demotikába érkezve a kedélybeteg Károly ruhástól ágyba dőlt, és egy évig nem kelt ki belőle. 1714 szeptemberében, ötévi török vendégség után, XII. Károly a kíséretében maradt hű karolinokkal lóháton indult Svédországba. XII. Károlyt 1500 karolin, és a megvesztegetéshez szükséges temérdek pénzt hitelező hetven uzsorás követte Svédországba. A török, örmény, zsidó és görög hitelezők 1716 januárjában érkeztek Kalmarba, ahol a király parancsára jómódú polgárok lakásaiban kvártélyozták el őket. Az adósság több mint kétmillió birodalmi tallérra rúgott, idő kellett, amíg összekaparták az államkassza fenekéről. Három év múlva felrendelték őket Stockholmba, ahol újabb négy évet vártak, ami bőven elégséges volt nekik arra, hogy meghonosítsák a serbetet, a töltött káposztát és bevezessék a kávézás szokását. 1716-ban XII. Károly sebtében felállított hadsereg élén tört be a dán uralom alatt levő Norvégiába. A norvégok elkerülték a sík mezőn való találkozást, a hadjárat elhúzódott. A golyók süvöltését imádó XII. Károly - az utolsó európai király, aki személyesen vett részt a csatákban - sérthetetlennek hitte magát, egészen addig, amíg 1718 november 30-ikán, Halden erődítményének az ostromakor egy jól irányzott golyó át nem lyukasztotta a koponyáját. XII. Károly halálát követően Aland szigetén tartották az orosz-svéd béketárgyalást, de a tárgyaló felek képtelenek voltak egyezségre jutni. A türelmét vesztett Péter cár 1719 júliusában hajóhadat küldött Svédország ellen. Az oroszok felégették Ålandot, és végigpusztították a keleti partvidéket, felégették a településeket, különösen Roslagen, a Stockholmtól északra fekvő vidék falvait. Stockholmba nem tudtak bejutni, mert a maradék svéd hajóhad Vaxholmnál elállta a fővárosba vezető egyetlen vízi utat. A makacsul folytatott orosz háború tömérdek vér- és anyagi áldozatot kívánt. Svédország legyengülve került ki a szomszédokkal vívott háborúkból. Az 1721-ben kötött nystadti béke értelmében Svédország Finnország kivételével, minden balti tartományáról lemondott, és ezzel véglegesen elvesztette a II. "Nagy" Gusztáv Adolf teremtette nagyhatalmi helyzetét. A nemesség tanult az esetből, és hosszú évtizedeken keresztül korlátozta a király hatalmát.

A XII. Károly makacs, háborús politikájába belefáradt ország békére vágyott. Az 1720-as és 1723-as országgyűléseken hozott törvények értelmében a kormánytanács vette át a hatalmat. A tanács felelősséggel tartozott a rendeknek, melyek közül a nemesi rend volt a legbefolyásosabb. Az országot gyakorlatilag a Lovagok házából, a Riddarhusetből irányították. Az egyeduralom megszűntével a király elnöke volt ugyan a tanácsnak, de beleszólása az ország ügyeibe csak névleges volt. Az 1718-tól 1772-ig tartó rendi kormányzatot, más néven Szabadság kort, a svéd történelem legnyugodtabb, legboldogabb időszaka. A rendek uralkodása alatt élénk kereskedelem folyt egész Európával, Amerikával és Kínával, elkészült az új polgári és büntetőtörvénykönyv. Virágzott a tudományos élet, amely Linné, Celsius és Schéele idején érthető volt. Anders Johan von Höpken, a kalap-párt későbbi vezetője - "a tudományok pártolására, különös tekintettel a matematikára és a természettudományokra" - megalapította a Királyi Tudományos Akadémiát, melynek első gyűlését 1739-ben tartották a Riddarhusetben. (A Tudományos Akadémia ma - többek között - a kémiai és fizikai Nobel-díjat ítéli oda.) A politikai élet a nemesi pártok küzdelméből állott. Az állam erejét a kalap- és a hálósipka-párt versengése bénította. Ez utóbbiak óvatos, gyanakvó hozzáállásukért kapták a nevüket, a bátor, férfias viselkedésre utaló "kalapviselőktől". A kalaposok a francia, a sipkások orosz érdekekben működtek, kellő évdíjak fejében. A kalap-párt uralma sikertelen háborúkat, a sipka-párt vezette kormányok haladó szellemű törvényeket - az 1766-ban kimondott szólás- és sajtószabadságot is - hagyták az utókornak. XII. Károlyt nővére, a legendásan csúnya Ulrika Eleonóra, és férje, a hessen-kasseli Frigyes követte a trónon. A nőcsábász Frigyes inkább a metresszeit tüntette ki figyelmével, így Ulrika gyermektelen maradt. Az 1740-ben kirobbant orosz háborút követően a győztes orosz kormány kierőszakolta, hogy a béke tartósítása érdekében Erzsébet cárnő egyik rokonát, Frigyes Adolf holsteini herceget, a lübecki püspököt nevezzék ki a svéd korona örökösének. 1751-ben Hesseni Frigyest szeretője, Hedvig Taube karjaiban érte a halál. Svédország trónjára Frigyes Adolf és felesége, Lovisa Ulrika, Nagy Frigyes porosz király nővére lépett. Frigyes Adolf széles érdeklődésű, művelt ember, felesége felvilágosult királynő volt, Voltaireel levelezett, Rousseau műveit olvasta. 1756-ban, Lovisa királynő híveinek szűk köre amatőr-felkelést szervezett a rendek hatalmának megdöntésére. Az egyik puccsoló azonban túl mélyen nézett a pohár fenekére - úgy-e ismerős a történet - és idő előtt elkotyogta a terv részleteit. A megtorlás nem késlekedett, a felbőszült rendek parancsára kivégeztek néhány száz felkelőt. A nemesek trónfosztással fenyegetőztek, de Nagy Frigyes nővérével nem mertek ujjat húzni. Adolf Frigyessel megalázó nyilatkozatot írattak alá, amelyben ünnepélyesen megígérte, hogy amennyiben felesége még egy kísérletet tesz a hatalom átvételére, azonnal lemond a trónról. A trónörökös nevelésére kormányhű nemeseket neveztek ki. (Ez valahogy természetes volt, hiszen sem Adolf Frigyes király, sem pedig neje nem beszélt svédül.) Lovisa királynő 1760-ban egy tíz éves rabszolgát kapott ajándékba. Ma már nem számít különösebb eseménynek, ha az utcán svédül hangosan társalgó, fekete bőrű társaságba botlik az ember, de az 1700-as években ámulattal tekintettek a színes bőrű idegenre. (1890-ben külön rendelet írta elő, hogy a Stockholmban tartózkodó feketék a kelleténél nagyobb feltűnés elkerülése végett párosan járjanak az utcán.) Az ajándék kapóra jött. Lovisa saját vademberén próbálhatta ki Rousseau elméletét. A kis Badin a királyfiakkal, a későbbi III. Gusztávval és XIII. Károllyal együtt nőtt fel, egy asztalnál ettek, egy ágyban aludtak. A különbség csak az volt, hogy amíg a királyi csemeték szigorú neveltetésben részesültek, addig Badin megszorítások, büntetés és fenyítés alkalmazása nélkül nevelkedett. Írni, számolni megtanították, de többet nem követeltek tőle. Akaratos, rosszalkodó tinédzserré vált. Szabadon járkált a királyi palotákban, és hamarosan minden titkos járatát ismerte a stockholmi és a drottningholmi kastélyoknak. A kis Badin mindenkit tegezett, a király székén hintázott, és a kis Gusztit gazfickónak szólította. Nem volt más választás, mint gatyába rázni a fiatalurat. A megszorítások megtették a hatásukat és 1768-ban, a királyi család jelenlétében megkeresztelték a 18 éves Adolf Ludvig Gustaf Albrecht Badin Couchi-t. Tiszteletre méltó ember vált belőle, nevelőanyja saját gyermekeinél is jobban bízott benne. Lujza néni halálos ágyán Badint bízta meg azzal, hogy elégesse személyes leveleit. Lujza néni halála után leánya, Sofia Albertina hercegnő vette pártfogásába Badint, aki hol udvari titkár, hol balettmester, hol pedig törvényszéki ülnök volt. Karl herceg beprotezsálta a szabadkőműves Ács-rendbe, királlyá koronáztatása után pedig egyenesen a rend nagymesterének nevezte ki. (Belátható időn belül nem fordul meg fekete ember sem a király, sem a parlament, sem pedig a szabadkőműves páholyok valamelyikének még a közelében sem.) Az 1760-ban kitört európai gazdasági válság súlyos csapásként érintette Svédországot is. A kalaposok ideje alatt gombaként elszaporodott gyárak sorra tönkrementek, az államadósság ismét elérte a XII. Károly háborúi után eladósodott Svédországét. A válság alatt az állam megpróbálta Svédországot a lehető legtöbb területen gazdaságilag függetlenné tenni. Betiltották a kávé, a tea és a bor behozatalát, luxus-adót vetettek ki a dohányra, a tölgyfakoporsókra, a porcelánra és a lakájokra. Selyemtermelő és feldolgozó üzemet indítottak a Drottningholm kastély melletti, Kantonnak elnevezett területen. Hiába pénzelte a francia kormány az arisztokrata kalaposokat, idejük lejárt, és az orosz kormánytól kapott anyagi támogatásnak köszönhetően 1765-ben a sipkások vették át a hatalmat. A kalaposok belátták, hogy egyedül nem képesek a hatalom visszaszerzésére. Titokban szövetkeztek a kialakulófélben levő királypárti csoportosulással, melynek vezetője a fiatal trónörökös, Gusztáv volt. A tervekbe beavatott Adolf Frigyes király 1768 karácsonyán, az ország érdekeire hivatkozva lemondatta a kormányt, összehívatta az országgyűlést. A sipkások nem engedelmeskedtek, amire Frigyes Adolf lemondással válaszolt. Ennek hírére az állami hivatalok és a hadsereg bürokratái nem fogadták el a pecsét hitelességét. A sipkások kénytelenek voltak 1769 tavaszán Norrköpingben összehívni az országgyűlést, amelyre szép számmal érkeztek francia, dán, orosz és angol küldöttek. A szavazatok vásárlása, a korrupció minden addigi rekordot megdöntött. A franciák bizonyultak a legbőkezűbbeknek, a kormány lemondatott tagjai helyébe a kalaposok kerültek, akik aztán hamar megfeledkeztek a királyi szövetségesekről. Adolf Frigyest 1771-ben elérte a gyomrára valamit is adó uralkodó végzete. Egy homárból, osztrigából és kaviárból álló vacsora után gutaütést kapott.

A huszonöt éves Gusztáv herceget a párizsi operában, d'Egmont grófnő páholyában érte a szomorú hír. Haga grófja fájó szívvel vett búcsút. - "Az emberek ritkán találnak igazi barátokra, a királyok soha." - Gusztáv, mint Svédország és Finnország királya, Pomeránia, Schleswig és Holstein hercege tért haza, és habozás nélkül aláírta azt az oklevelet, melynek értelmében a svéd birodalmi tanács őt a fennálló alkotmány pontos betartására kötelezte. 1772-ben a franciák váratlanul megvonták az anyagi támogatást a kalaposoktól. (Gusztáv nem vesztegette hiába az idejét Párizsban). III. Gusztáv először visszaszerezte a rendektől a testőrség parancsnoka címet, majd 1772 augusztus 19-ikén a palotaőrség segítségével letartóztatta az éppen ülésező kormány tagjait. Rövid beszédet tartott, országa sorsáért a kalaposokat és a sipkásokat vádolta, akik csak egyben értettek egyet: a haza szétrombolásában! Az ablakokon bekandikáló, füstölgő kanócú ágyúk minden ellenvetést feleslegessé tettek. Az országgyűlés tagjai sorban az uralkodó elé járultak, és kézcsókkal bizonyították a haza iránti hűségüket. Egyetlen lövés nélkül sikerült megszakítania a rendek ötven év óta tartó hatalmát. Új alkotmányt fogadtatott el, mely visszaállította a királyi hatalmat. Uralkodása alatt az igazságszolgáltatás humánusabb lett, betiltották a foglyok kínzását, a pálinkafőzés állami monopóliummá vált. Az "orvfejésen" rajtakapottak büntetését megszigorították: a nyilvános megszégyenítés helyett hat pár vesszőütés várt a más tehenét lopva megfejőre. Európa a felvilágosodás korát élte, a nagyhatalmak élén II. József, Nagy Frigyes (Gusztáv nagybátyja), és Nagy Katalin (Gusztáv unokatestvére) álltak. Gusztáv példaképe XIV. Lajos (1638-1715) francia király volt, ennek megfelelően a svéd királyi udvarban franciául beszéltek. Nem beszélt jól svédül - a szülei is franciául beszéltek - de ez nem akadályozta meg Gusztávot abban, hogy a svéd nyelv ápolására és megvédésére megalapítsa a Svéd Akadémiát (1786), mely nem tévesztendő össze a Királyi Tudományos Akadémiával. Az Óváros Nagyterén levő Börze épületében ülésező Svéd Akadémia feladata a svéd nyelv ápolása mellett, az irodalmi Nobel-díj odaítélése. Külföldi útjairól hazatérve III. Gusztáv hozzáfogott a dicső előd, a "Nagy" Gusztáv Adolf birodalmának helyreállításához. Legfőbb célként Nagy Péter cár területi hódításainak visszaszerzését tűzte ki. Az országgyűlés beleegyezése nélkül nem indíthatott háborút, ezért meg kellett várnia Oroszország hadüzenetét. Nagy Katalin éppen háborúban állt Törökországgal, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy más konfliktusba is szeretne bocsátkozni. III. Gusztáv stílszerűen az opera fantáziavilágába illő cselhez folyamodott: az opera szabójával kozák egyenruhákat varratott, és az azokba bújtatott katonáit az orosz határhoz szállíttatta, azzal a szándékkal, hogy látszattámadást mímeljenek a finn-svéd helyőrség ellen. A színházi kozákok azonban eltévedtek, és igazi orosz csapatokkal keveredtek tűzharcba. Az incidenst egyik fél sem akarta megtorlás nélkül hagyni, ezért az "egészen véletlenül" a Finn-öbölben tartózkodó svéd hajóhad a Helsinkitől keletre fekvő Högland szigeténél összecsapott az oroszokkal. Az erőviszonyok nagyjából egyenlők voltak, ezért a muníció fogyta után a harcoló felek szétváltak, és az ütközetet mindkét fél saját győzelemként könyvelte el. Karl herceg, a svéd hajóhad főparancsnoka, a parancsnoki kajütben kiállott rémületekért Rosersberg kastélyát kapta ajándékba az örömhírtől bőkezűvé vált bátyjától. A fél-sikertől megpendült III. Gusztáv lelkesen szervezte a következő összecsapást, ami nem váratott sokat magára. 1790 júliusában a svéd hajóhad Svensksundnál csapott össze az oroszokkal. A svédek királyuk - és Carl Olof Cronstedt tengernagy - vezetésével hatalmas veszteségek árán, de szétverték orosz flottát. Meg nem erősített jelentések szerint 52 orosz hajót süllyesztettek el, és 6000 foglyot ejtettek. III. Gusztáv győzedelmes hadvezérként térhetett vissza Stockholmba. A Skepsbro-n lépett partra, ott, ahol ma a szobra áll. Volt nagy hurrázás, és Te Deum a Nagytemplomban. Franciaországban kitört a forradalom. III. Gusztáv már hónapokkal azelőtt megszakította - tisztességes, érzelmek nélküli, nyári-forradalom útján - a nemesség hatalmát, és sorozatos intézkedésekkel nyesegette a nemesség privilégiumait. A "Szabadság, egyenlőség és testvériség!" veszélyesen hangzott, ezért Gusztáv minden tőle tehetőt megtett, hogy XVI. Lajost kimenekítse a forradalmárok kezéből. A Párizsban tartózkodó ifjabb Axel von Fersen svéd gróf, Marie Anoinette állítólagos szeretője, 1791 nyarán, kocsisnak öltözve menekítette a királyi párt. III. Gusztáv hiába várta a hintó feltűntét a német határnál. A menekülőket Varennesben feltartóztatták, Aachenbe csak Axel von Fersen érkezett meg. A látványos sikerek, a színpompás épületek, a hangulatos angolparkok mellett egyre nőtt az elégedetlenkedők tábora. A nemesség nem felejtette bukását, a tisztek nem felejtették el a svensksundi csata óriási veszteségeit. 1793-ban Pechlin tábornok, Ribbing és Horn grófok és Anckarström kapitány összeesküvést szerveztek. Március 16-ikán, a stockholmi Opera-bálban, Anckarström közvetlen közelről a király hátába lőtt. - "Ay, Ay! Je suis blesse!" (Eltaláltak!) - kiáltott fel Gusztáv. Az összeesküvők ekkor tüzet kiáltottak, de érdekes módon, nem tört ki pánik. A padlón heverő revolvert másnap azonosította egy fegyverkovács, és Anckarström kapitányt rövid nyomozás után elfogták. Anckarström beismerte tettét, de társait nem árulta el. A kivégzésre Skanstull terén került sor. III. Gusztáv fegyvertöltet okozta vérmérgezésben, negyvenhat éves korában hunyt el.

III. Gusztáv fia nagykorúvá válásáig öccsét, Károly herceget bízta meg a birodalom vezetésével. Károly herceg nem érzett különösebb hivatást a régensi szerephez, ideje javarészét a szabadkőműves rituálékban való részvételnek áldozta. Magasrangú szabadkőműves társára, Gustaf Adolf Reuterholmra ruházta a tényleges hatalom gyakorlását. A szabadkőművesség - a felvilágosodás terjesztésére és a humanizmus ápolására alakult, páholyokból álló titkos mozgalom - rendkívül népszerű volt az arra ráérők körében. Az első páholyok ősei a XIII. századbeli német Bauhütten, a templomépítő kézművesek és kőművesek céhszerű egyesületei, melyek a XVI. századtól kezdődően nemcsak kőműveseket, hanem tudósokat és nemes embereket is befogadtak soraikba. A svéd rendszer néven ismert magas fokú szabadkőműves rendszert Karl Friedrich Eckleff (1723-1784) alkotta meg. Az első nagypáholy legfőbb védnöke I. Frigyes Adolf király, III. Gusztáv és Károly herceg apja volt. Az első páholyok ősei a XIII. századbeli német Bauhütten, a templomépítő kézművesek és kőművesek céhszerű egyesületei, melyek a XVI. századtól kezdődően nemcsak kőműveseket, hanem tudósokat és nemes embereket is befogadtak soraikba. 1796-ban a trónörökös betöltötte a 18-ik életévét, és IV. Gusztáv Adolf néven átvette nagybátyjától a hatalmat. Első intézkedései közé tartozott kirúgni Reuterholmot, és visszahívni apja barátait a száműzetésből. A sértődött Károly herceg szorgalmas naplóíró feleségével, Hedvig Elisabeth Charlottéval visszavonult Rosersberg palotába. A hálószobájába nyíló titkos fülkében szabadkőműves oltárt építtetett, ahol titkos összejöveteleket szervezett. Egy alkalommal maga Boheman, a hírhedt "Illuminati" páholy nagymestere celebrált misét, melynek végén a résztvevők a padlóra festett meztelen nőalakon, embriópozícióba görnyedve vették át a szakramentumot. A IV. Gusztáv rendeletére letartóztatott Boheman a kihallgatás során beismerte a csalást. (Az akkori idők gyanúsítottai akármit beismertek). IV. Gusztáv Adolf, aki az ország érdekeit félretéve gyűlölte Napóleont, a pökhendi hódítót, 1808 februárjában, a biztosra vehető francia és orosz hadüzenettel nem törődve, szoros véd és dacszövetséget kötött Angliával. A franciák erre az oroszokkal kötöttek egyezséget, melynek értelmében Sándor cár - máskülönben IV. Gusztáv Adolf sógora - szabad kezet kapott a Balti-tenger partján fekvő országok fölött. Az oroszok, minden előzetes hadüzenet nélkül betörtek Finnországba, és körbefogták a bevehetetlen hírében álló Sveaborg várát (finnül Viapori). Carl Olof Cronstedt tengernagy, a svensksundi csata hőse, 1808 május 3-ikán egyetlen ágyúlövés nélkül feladta a biztonságos grániterődítményt. A Helsinkit védő, "Észak Gibraltárjának" árulásszámba menő elvesztése fájdalmas fejezet a svéd történelemben. 1808 őszén személyesen IV. Gusztáv Adolf vezette a Finnországban rekedt seregek megmentésére irányuló hadjáratot, de az Åland szigetéhez közel eső Helsingénél az oroszok már várták őket, és meghiúsították a partraszállást. Sorozatos sikertelenségek után, 1809 tavaszán orosz kézbe került a hétszáz éve svéd fennhatóság alatt álló Finnország. A vérszemet kapott oroszok márciusban behatoltak Svédország területére. Umeåt gróf Johan Adam Cronstedt tábornok finn-svéd katonákból álló ezrede védte. Amikor Umeåba elért a Stockholmi puccs híre, Cronstedt gróf felkereste az orosz seregek parancsnokát. Baráti légkörben koccintgatva megegyeztek abban, hogy a konfliktust elkerülendő, a városvédők kivonulnak, az ostromlók meg bevonulnak Umeåba. Ez volt az utolsó alkalom, amikor svéd földet idegen hatalom tartott megszállása alatt! A norvég határon állomásozó svéd sereg 1809 március 7-ikén Cederström és Adlersparre tábornokok vezérlete alatt felkelt, és Stockholmba indult. A szeszélyes és oktalan politikával végsőkig ingerelt svéd nemesség csatlakozik a felkelőkhöz. A felkelés hírére fenyegetőző királyt Klingsporr és Adlercreutz főtisztek stockholmi kastélyában rövid kergetőzés után elfogták, és a Mälaren tó partján fekvő Gripsholm várába bebörtönözték. Hetekig tartó éheztetés, zaklatás után aláíratták a testileg-lelkileg kimerült emberrel a lemondását. Svédország egyetlen puccsal eltávolított királyát családjával együtt Svájcba ebrudalták, ahol Gustafsson ezredes néven tengette hátralevő napjait. Hajthatatlansága hozzájárult ahhoz, hogy Svédország elvesztette Finnországot.

A puccsot követően a nemesség visszanyerte a III. Gusztáv alatt elvesztett hatalmát. A birodalmi gyűlés nemcsak helyeselte a történteket, hanem Gusztáv Adolfot és összes örököseit mindörökre trónvesztettnek nyilvánította, és a királyságot ismét Károly hercegre ruházta. XIII. Károly tanult unokaöccse hibájából. Első intézkedése a testőrség jogainak, és megkülönböztető címének visszaállítása volt, majd örököséről biztosította az országot. Mivel Károlynak nem volt sem fia, sem pedig uralkodásra alkalmas rokona, ezért svéd trónörökösnek a 42 éves dán herceget, Karl Augustot nevezte ki, aki ellen Napóleonnak sem volt kifogása. A császár udvarias közömbösséggel kezelte a véleménye szerint orosz érdekszférába tartozó Finnországot és Svédországot. - Sándor cár nemes uralkodó! Bízzatok benne! - üzente Károlynak. Augustot nagyon felzaklathatta a jó hír, mert egy békés katonai parádé alatt lefordult a lováról, és kilehelte a lelkét. Akkoriban még nem ismerték a stressz egészségtelen hatását, ezért rögtön megindult a sugdolózás, hogy így megmérgezték, meg úgy megmérgezték. A gyanú fokozatosan Axel von Fersen grófra, XIII. Károly IV. Gusztávtól örökölt főudvarmesterére terelődött. Betörik hintója ablakait, a védtelen grófot kiráncigálják a hintójából, és agyonverik. A vérszemre kapott tömeg új áldozat után néz, forradalom szele lebben. A katonák végre parancsot kapnak a rend helyreállítására. A tett színhelye kiürül, a felismerhetetlenségig meggyalázott tetemet napok múlva nagy pompával temetik... Axel von Fersennek, a nagy idők tanújának eltávolításával nem oldódott meg a trónörökös kérdése. Kit lehetett azokban a zavaros időkben erre a kényes és felelősséggel járó feladatra felkérni? Egy másik dán herceget! A rettenetes szegénységben élő Bonaparte Napóleon Marseilleben jegyezte el a gazdag selyemkereskedő lányát, Desirée-t - vagy, ahogy ő szólította - Eugenie-t. Házasságra nem került sor, mert Robespierre-t elérte a végzete, és Napóleont felrendelték Párizsba. A Barras befolyása alatt álló direktorátus a nemzetőrség élére állította Napóleont, aki cserébe elvette feleségül Barras levetett szeretőjét, Josephine-t. Napóleon hatalomra jutása után nem feledkezett meg elhagyott menyasszonyáról. A hoppon maradt Desirée-t összeboronálta egyszerű származású tábornokával, Jean Baptiste Bernadotte-tal. 1805-ben Jean Baptiste Bernadotte éppen jókor érkezett meg csapataival az austerlitzi csatába, hogy eldöntse az ütközet sorsát. Napóleon örömében a Nápoly melletti Ponte-Corvo hercegséget adományozta vitéz tábornagyának, aki ezután sikert sikerre halmozott. A jénai csatában megadásra bírta a Blücher vezette porosz sereg maradékát, majd a wagrami csatában a szász hadtestet vezette, s azt napiparancsában az egekig magasztalta. Ez már nem tetszett a főnöknek. Napóleon habozás nélkül a kispadra ültette az egyre nagyobb önállóságot mutató Bernadotte-ot. Vajon mi járhatott Jean Baptiste Bernadotte - a rövidség kedvéért Bernadotte - fejében, amikor egy kis hadnagy - valószínűleg tört franciasággal - felajánlotta neki a világ szélén fekvő, elmaradt ország koronáját? Felkereste Napóleont, és megemlítette a furcsa ajánlatot. Napóleon szóval sem említette, hogy már megválaszolta a svéd kormány levelét, kezét pillanatig sem véve ki a kabátjából, szórakozottan bólogatott. Bernadotte-nak megtetszett az ötlet... Az Axel von Fersen meglincselését követő közhangulat lehetetlenné tette a zavartalan tanácskozást Stockholmban, ezért a svéd kormány leköltözött Örebro városába. Örebróba érkezett Mörner és Bernadotte írásbeli meghatalmazását lépten-nyomon lobogtató Jean Antoine Fournier, a Göteborgban letelepedett minden hájjal megkent francia nagykereskedő. Járták a kocsmákat, terjesztették a hírt: - A nagy Napóleon kedvencét, Jean Baptiste Bernadottet jelölte Svédország trónjára! - Fournier nem fukarkodott a rábízott pénzzel: etette, itatta Örebro kocsmáiban a rendek képviselőit. A parasztoknak békét, a polgárságnak támogatót, a nemességnek csorbítatlan jogokat ígért Bernadotte nevében. Bernadotte ellen szólt az, hogy nem beszélt svédül, és katolikus volt, ami Svédországban akkoriban halálos bűn volt. Az országgyűlés 11:1 arányban a dán herceget választotta trónörökösnek, és a döntését a kormány elé terjesztette. Már csak a külügyminiszter aláírása hiányzott a dokumentumról. Lars von Engeström, svéd külügyminiszter nem akarta elsietni a dolgot. Magához rendelte Bernadotte kortesét. Fournier sok mindent eladott már a szűkszavú, gyanakvó északiaknak. Bernadotte sem száradt a nyakán. Megdolgozta a külügyminisztert. Hogy Bernadotte ilyen vitéz katona, meg olyan jó vezető, Napóleon jobb keze úgy békeidőben, mint háborúban. Ami pedig a vallását illeti, szívében mindig lutheránus volt. Most éppen a svéd nyelvet tanulja. Ha pedig trónörökössé választják, akkor nem csak a szívét, hanem a vagyonát is magával hozza Svédországba. Az "érvek súlya alatt" aztán az országgyűlés Jean Baptiste Bernadotte-ot, Pontecorvo hercegét választotta Svédország trónörökösének. Sokat nyomott a latban Bernadotte és Sándor cár közismert barátsága. Évekre rá, 1814-ben, amikor a franciák utolsó csatájukat vívták a császár zászlaja alatt, Sándor cár Napóleon lemondása esetén Bernadotte-ot javasolta a francia trónra. Metternich emlékezetében elevenen élt a császári csapatok dúlása, és kapásból elvetette a jelöltet. 1814 március 31-ikén a szövetségesek bevonultak Párizsba, és Talleyrand-t bízták meg ideiglenes kormány alakítására. Bernadotte-ot ujjongó, lelkes tömeg várta Helsingborg kikötőjében. Stockholmba érkezve meleg fürdőt rendelt. A tisztálkodás akkoriban ismeretlen fogalom volt, a vízzel való érintkezést egyenesen veszélyesnek tartották. Az alattvalókat idejében értesítették a trónörökös excentrikus szokásáról, és a Műszaki Intézet igazgatója tervezte generátorból szörcsögő csöveken keresztül melegvíz lövellt a trónörökös lakosztályában felállított kádba. A meghökkent Bernadotte merényletet sejtett a dolog mögött, inkább az út porával tért nyugovóra, minthogy beleüljön a "machine infernale"-ba. Az elkövetkező napok az örökbefogadás ünnepségeivel teltek el. XIII. Károly adoptálta az akkor már majdnem ötvenéves Bernadotte-ot, aki felvette a Károly János nevet. A gutaütésektől félig béna XIII. Károly helyett fogadott fia gyakorolta a hatalmat. Bernadotte 1812-ben titkos szövetséget kötött Sándor cárral, majd 1813-ban nyíltan csatlakozott a Napóleon elleni ligához. A lipcsei csatában százezres hadsereget, köztük harmincezer svéd katonát kommandírozott volt munkaadója ellen, majd Lübecken keresztül, Dánia ellen vezette kölcsön-hadseregét. A túlerővel szemben tehetetlen dánok kapituláltak, és egymillió birodalmi tallér, valamint a svéd-Pomeránia ellenében lemondtak Norvégiáról. A béketárgyalások elhúzódtak, Bernadotte csak Párizsban érte utol a szövetséges hadakat. A szembeötlően lagymatag hadviselés ellenére árulónak bélyegzett tábornagy másnap elhagyta Párizst, ahova soha többé nem tért vissza. A derék norvégok nemzeti felkeléssel válaszoltak a tulajdonosváltozásra, és 1814 május 17-ikén a dán helytartót, Keresztély Frigyest kikiáltották királyuknak. A függetlenség rövid életűnek bizonyult, a svédek könnyedén lelépték a frissiben kikiáltott szomszéd országot. Norvégia csatolásának híre eufóriával töltötte el a lelkeket, a könnyekig meghatott XIII. Károly hintójából integetett a Stockholm utcáin összegyűlt néptömegnek. Svédország utolsó hadjárata helyrepofozta a svéd nagyhatalom megtépázott önérzetét. Az 1800-as évek elején a két és fél milliós Svédország elmaradott ország volt, a céhek bénító bilincsben tartották a gazdasági életet. Norvégia a világ végén feküdt, sem bank, sem pedig írott norvég nyelv nem létezett. A svéd-norvég trón örököse a francia trónra áhítozott, az elégedett norvég nép felmutatása szükséges volt aspirációja elérésében. Az annektálást uniónak nevezték, és érvényben maradhatott a francia forradalom mintájára megalkotott norvég alkotmány, mely állampolgárainak az akkori idők legnagyobb szabadságát biztosította. 1818-ban XIII. Károly elhunyt, Jean Baptiste Bernadotte XIV. Károly János néven Svédország és Norvégia koronás királya lett. XIV. Károly János legalább annyira lelkiismeretesen ellátta szerepét, mint amikor a direktórium alatt hadügyminiszter volt Franciaországban. Valódi iparlovagként lépett fel, vagyonát a svéd iparba fektette, éhínséget megelőző intézkedéseket hozott. A magát közkatonából tábornokká felküzdő, meggyőződéses republikánus és felesége, a svéd udvar által megvetett "parvenue revolutionnaire" ereiben nemhogy királyi, de még nemesi vér sem folyt. Desirée királyné - vagy ahogy mostoha-anyósa, Hedvig Elisabeth Charlotta kívánságára hívták, Desideria - először 1811-ben járt férjével a "Farkasok országában". A tél sötét és hideg, az étel ehetetlen, az emberek csúnyák és mosdatlanok voltak. A csalódott Desirée 1812 tavaszán otthagyta férjét és Oszkár fiát Stockholmban, és visszautazott Párizsba. Waterloo után Napóleon családtagjainak is el kellett hagyniuk Franciaországot. Desirée nővére, Júlia, a spanyol ex-királynő érdekében XVIII. Lajoshoz fordult kegyelemért. Az elutasító határozatot kézbesítő de Richelieu herceget a kíméletlen pletyka összeboronálta a svéd királynővel. A politikai intrikákba belefáradt Desirée tízévi távollét után, 1823-ban tért vissza a félreeső, szegény és puszta országba. Menyasszonyt hozott Oszkár fiának, hogy folytatása legyen a Bernadotte-dinasztiának. Oszkár öt gyerekkel biztosította a dinasztiát, majd minden energiáját a kor híres szépségének, Emilie Högqvist színésznőnek szentelte. A liberális elveket valló XIV. Károly János, a direktorátus hű katonája, aki Napóleonnal szemben is kiállt a demokratikus vezetés mellett, nem élt vissza a hatalom adta lehetőséggel. Gyakorlatilag a hálószobájából vezette az országot, miközben az udvaroncok parfümmel permetezték a túl közel merészkedő kormánytagokat. (A tisztálkodás, a vízzel való érintkezés szokása jóval később honosodott meg északon.) Állandóan merénylettől tartott, ami nem volt csoda, hiszen Stockholmban, nem sokkal azelőtt az operabálban megölték a királyt, és maga is átélte a francia forradalmat. Fennállt a veszélye annak is, hogy az elűzött király, IV. Gusztáv Adolf, vagy annak trónkövetelő fia a nagyhatalmak segítségével visszatér száműzetéséből. Kémei figyelemmel kisérték St. Gallenben "Gustafsson ezredes" minden lépését, és szükség esetén kiegyenlítették az anyagi nehézségekkel küzdő öregúr számláit. Károly János harmincnégy évet élt Svédországban, mégsem tanult meg svédül. Alattvalóival Magnus Brahe gróf segítségével értekezett. A köztársaságpárti király 1844-ben hunyt el.

XIV. Károly Jánost fia, I. Oszkár követte. Hatalomra jutása után megrökönyödéssel tapasztalta, hogy a rendek minden törvényjavaslatára sorban nemet mondanak. Annyit mégis sikerült elérnie, hogy uralkodása alatt felfüggesztették a kivégzéseket. Egyszerűen nem volt hajlandó aláírni a halálos ítéleteket. (Oszkár fiának, XV. Károlynak nem voltak ilyenféle skrupulusai. Futószalagon végeztette ki a hosszú idő alatt feltorlódott jelölteket.) I. Oszkár művészi szinten alkotott maradandót. Értekezéseket írt a népnevelésről, a büntetőeljárásról és a börtönügyről, és mint zeneszerző is ismeretessé tette nevét. Egy opera, számos dal, keringő és induló írható a rovására. 1848 európai forradalmának szele Stockholmot is elérte. A sortüzeknek 40 halálos áldozatuk volt, lázongók és békés járókelők vegyesen. Az időközben kitört dán-német viszályban a közvetítő szerepét vállaló semleges svédek iránt megnőtt a nagyhatalmak bizalma, Észak-Schleswig megszállását a svéd csapatokra bízták. I. Oszkár idejében a vallásszabadság ismeretlen fogalom volt Svédországban. Azt a svéd állampolgárt, aki más hitű volt, mint a kötelező lutheránus, száműzték az országból, vagyonát elkobozták. Desirée a francia forradalom alatt nőtt fel, ő csak papíron volt katolikus, de Josephine - vagy ahogy a svédek nevezték, Josefina - rendszeresen látogatta a stockholmi királyi palotában berendezett kápolnát. Desirée hosszas rábeszélés után beleegyezett, hogy elkísérje a menyét. Desirée, aki tudomása szerint nem követett el bűnt, meggyónnivalóért az udvartartásához fordult segítségért. Túlélte Oszkár fiát. I. Oszkár 1859-ben bekövetkezett halála után fia, Károly lépett a trónra (1859-72). XV. Károly uralkodása egybeesik a király személyi hatalmának a végével. Az ország problémái annyira szétágaztak, hogy egyetlen embernek lehetetlenség volt belátni az államháztartást. Akkoriban kerültek minden alkotmányos monarchiában előtérbe az államtanácsok - illetve a koronatanács, melynek tagjai egyesült erővel intézték az ország ügyeit. Szabályozták a közigazgatást, szavatolták a szabad vallásgyakorlatot - a teljes vallásszabadságra 1951-ig kellett várni - és az iszákosság korlátozása céljából magas adót szabtak a szeszes italokra. A rendek ideje lejárt, kezdetét vette a kétkamarás államvezetés. Szavazati joguk csak a vagyonos polgároknak volt, a nők még fél évszázadot várhattak. Az első kormányfő Louis de Geer lett, a kétházas országgyűlést 1866. január 19-ikén nyitotta meg XV. Károly. Az 1867-es év hideg nyarát 1868-ban páratlanul száraz nyár követte. A nép őrölt fakéregből sütött kenyérrel és fűvel csillapította éhségét. A szívósabbak, az erősebbek nem alacsonyodtak le oda, hogy mohát egyenek, és alamizsnát kolduljanak: 1867-70 között 750 000 svéd a kivándorláson kívül nem látott más megoldást. A franciabarát XV. Károlyt 1872-ben németbarát öccse, II. Oszkár követte a trónon. Felesége, Nassaui Zsófia királynő nevéhez fűződik az angol mintára 1889-ben megalapított Sophiahem. Zsófia Londonban, a legendás hírű Florence Nightingale-től tanulta a modern beteggondozás alapjait. A királyi pár gyermekeit - Gustafot, Oscart, Carlt és Eugent - nyilvános fiúiskolába járatta. A királyi csemetéket a többi gyerekkel egyforma nevelésben részesítették, de az érdemjegyeiket titokban tartották. A XIX. század második felében korszakalkotó találmányok forradalmasították az ipart. Alfred Nobel 1862-ben feltalálta a dinamitot, 1894-ben Gustaf de Laval a fejőgépet, 1899-ben J.P. Johansson a "franciakulcsot", 1900-ban Gideon Sundbäck a zipzárt és 1905-ben Gustav Dalén a hűtőszekrényt. 1877-ben a stockholmi Henrik Cedengren telefonkapcsolatot létesített a lakásuk és az apja ékszerüzlete között. Az amerikai Bell cég üzemeltette, első telefonrendszer felháborítóan magas áraitól ösztönzött Cedengren három év múlva telefontársaságot alapított. Bellék nem árultak felszerelést a vetélytársnak, ezért Cedengren szomszédjához, a technikai érdekeltségű Lars Magnus Ericssonhoz fordult. Ericsson a konyhájában berendezett elektromechanikai műhelyében alapozta meg napjaink svéd tőzsdéjének legnagyobb értékű cégét. II. Oszkár fia, a leendő V. Gusztáv, a svéd és norvég trón örököse Strassburgban találkozott a Badeni nagyherceg lányával, a tizenhét éves Viktóriával. Viktória Németország első császárának, I. Vilmosnak unokája, Vasa Cecilia - igaz, hogy tizenegyedik generációs - egyenes ágú leszármazottja volt. Ennél előkelőbb feleséget nem is remélhet egy fagyos ország trónörököse. Gusztáv és Viktória első fiát Gustav Adolfnak, a leendő VI. Gusztáv Adolfnak, a másodikat a nagypapa után Wilhelmnek keresztelték. Miután megtette a kötelességét, Viktória Capri szigetére utazott, ahol köhögését a kor felkapott orvosával, Axel Munthéval kezeltette. 1877-ben Drezdában elhunyt a néhai IV. Gusztáv Adolf fia, "Wasaborg" Gusztáv osztrák altábornagy, akinek a visszatértétől való félelmében a Bernadotte családnak nem volt egy nyugodt éjszakája. 1890-ben kezdetét vette a több mint tizenöt évet tartó svéd-norvég "uniós perlekedés". A svéd-norvég szomszédság kezdetétől fogva az egymásra féltékeny testvérek viszonyának jeleit viselte. Mindenben ellenséges szándékot véltek látni. Azok a svéd hivatalnokok, akiknek norvég alattvalókkal gyűlt meg a bajuk, homlokukat fogták kétségbeesett elképedésükben. Az unió 1905. június 7-ikén feloszlott, de a "sértett kistestvér" norvégok számára a felszabadító nemzeti mozgalom még ma sem ért véget.

1898-ban megalakult a Szociáldemokrata Párt, két évre rá a Liberális Párt. Az országgyűlési képviselők sürgették a monarchia megdöntését, és a köztársaság bevezetését. Az első világháború kitörése egy ideig elterelte a figyelmet a belső ügyekről. A II. Oszkár halála után trónra lépő V. Gusztávnak ha nehezen is, de sikerült cselekedeteiért alkotmányos felelősséget vállaló kormányt összeállítania. A szigorú semlegesség vonalát képviselő, Hjalmar Hammarskjöld miniszterelnök vezette kormány elhanyagolta az ország élelmiszerellátásához fontos kereskedelmi kapcsolatokat. Az élelmiszerhiány jegyrendszerhez vezetett, az éhségtüntetések forradalmat sejtettek. Az 1917-es választások a baloldal győzelmét hozták, V. Gusztáv király kénytelen volt elfogadni egy liberális-szociáldemokrata összetételű kormányt. - Vezessétek be a söpredéket! - mondta megvetően Viktória királynő, amikor az udvarmester bejelentette a kihallgatásra jelentkező országgyűlési képviselőket, élükön a gyűlölt Hjalmar Brantinggal, a "svéd szocializmus atyjával". Az 1809-es alkotmány újraírásával megpecsételték a parlamentarizmus diadalát. Az elkövetkező kormányok összetételét nem a király, hanem az országgyűlés határozza meg. A kormány az országgyűlés bizalmát élvezi, a kormányfőt - az államminisztert - az országgyűlés nevezi ki. V. Gusztáv beletörődött a reprezentatív államfői szerepbe, cserébe a szociáldemokraták sem erőltették a köztársaságot. A háborút követő években Európa szerte forradalmi hangulat uralkodott. A népnek biztonságra volt szüksége, az emberek sem halhattak éhen. Nem sokról volt szó, csak fedélről, meg egy tál ételről, és tisztességes ruháról. Svédországban a nép ezt megkapta, cserébe a kormány engedelmességet kért. A gazdag réteg - a saját érdekében - fokozatosan átengedte jövedelme egy részét a kevésbé ügyeseknek, a társadalom kivetetteinek. Íme, a svéd engedelmesség oka! (Hogy ez nem jutott az eszébe másnak a világon!?) 1919-ben bevezették az általános szavazati jogot, 1920-ban Hjalmar Branting szociáldemokrata kormánya került hatalomra. (Öt nő ült az országgyűlés padjaiban, de az országgyűlés elnöke továbbra is - Uraim! - megszólítással fordult a képviselőkhöz.) Az általános szavazati jog ellenére a demokrácia sokáig csak papíron létezett. A lakosság nagy része továbbra is szűkösen élt, az oktatás osztálykiváltság volt. A társadalom igazságtalanságainak rendezésére, az osztálykülönbségek áthidalásához további társadalmi reformokra volt szükség. 1921-ben eltörölték a halálbüntetést - a guillotine bárdja utoljára 1910-ben zuhant le Svédországban - és megrendezték az első Vasa-futást, az azóta népmozgalommá nőtt sífutó-versenyt. 1922. szeptember 27-én megtartották az első népszavazást. A szeszfogyasztás betiltása kérdésében a szavazásra jogosultak közül 889 132-en a teljes tilalom bevezetésére, 925 097-en a tilalom ellen foglaltak álláspontot. A szeszfogyasztást csupán "racionalizálták". A "pálinka-jegyre" havonta négy liter pálinka járt. A bor drága volt, fogyasztását fölösleges volt korlátozni, sört a patikában recept ellenében lehetett vásárolni. Munkanélküliek, egyedülálló nők, és alacsony jövedelműek nem kaptak jegyet. 1927-ben a svéd származású Charles Lindbergh, a "repülő bolond" átrepülte az Atlanti-óceánt, és a göteborgi utcákra kigurult az első Volvo személygépkocsi. 1929-ben emberemlékezet óta a legkeményebb tél sújtotta Svédországot. Malmőben a második emeletig ért a hó. 1930-ban megkezdődött a szociáldemokraták több, mint negyven évet tartó uralma. Miniszterelnök az a Per Albin Hansson, aki az 1928-ban mondott beszédében megfogalmazta a szociáldemokrata célkitűzést: A "jó otthon", azaz a család mintájára országos szinten megteremteni az egyenlőségen, az egymás iránti kölcsönös figyelmességen, segítőkészségen és együttműködésen alapuló, igazságosabb társadalmat, a Folkhemmet, azaz Népotthont. A második világháborúban Svédország aktív pacifista politikát folytatott. A hadsereget mozgósították, a vasutasok szabadságát megvonták, a templomokban a békéért imádkoztak. - Felkészültségünk jó! Svédország vonala tiszta, a szigorú semlegesség vonalát nem zavarhatja meg semmi! - jelentette ki szemrebbenés nélkül Per Albin Hansson, a háború alatti nemzeti egységkormány miniszterelnöke. A kormány tanult az első világháborúban elkövetett hibákból, és a lakosság ellátása szempontjából létfontosságú külkereskedelmet a "hajlékony semlegesség" eszközével a végsőkig működőképes állapotban tartotta. A háború után a Tage Erlander vezette szociáldemokrata kormány folytatta a háború miatt megszakított társadalmi reformmunkát, melynek célja a teljes foglalkoztatáson, társadalmi biztonságon alapuló jóléti társadalom. 1955-ben elhunyt V. Gusztáv. Fia, a rendkívül népszerű VI. Gusztáv követte a trónon. Legtöbbször valamelyik múzeumban vagy ásatáson töltötte idejét. Felesége, az angol Louise osztotta férje érdeklődését, de megtartotta a távolságot. A stockholmi belváros modernizálása idején színházba mentek. A mai Sergel tér helyén éktelenkedő gödröknél megtorpant. - Nahát, Guszti! Már itt is ástál? 1961 április 24-ikén felszínre került egy érintetlen hajó az 1600-as évekből. Anders Franzén, amatőr kutató 1956-ban megtalálta a háromszáz éve elsüllyedt Vasát. Több éven át tartó áldozatos kutatómunka és konzerválási előkészület után sikerült magas nyomású vízzel fúrt alagutakon keresztül áthúzott acélkábelekkel kiemelni, és Djurgården szigetének partjához vontatni a roncsot. A Keleti-tengerben az alacsony sótartalom miatt nem él meg a hajóféreg, ezért az 1200 tonnás, 62 méter hosszú Vasa viszonylag jó állapotban volt. A fekete óriás fölé hatalmas - a tetejét átfúró nagyárbocról messziről felismerhető - hodályt építettek. Egyik fontos bizottság alakult a másik után, és Franzént többet a hajója közelébe sem engedték. 1967. szeptember harmadikán hatályba lépett XII. Károly több száz éves javaslata: Svédország áttért a jobboldali közlekedésre. 1973-ban elhunyt a "Gripsholmi borz". Unokája, a szimpatikus XVI. Károly Gusztáv követte a trónon. 1975-ben az országgyűlés új alkotmányt fogadott el. Svédország alkotmányos monarchia, az államfő a kizárólag reprezentációs szereppel rendelkező király, aki erre a célra évente 37 millió koronát kap az államtól. A tíz királyi palota, és a Djurgården szigete az állam tulajdona, a király akkor használja őket, amikor neki jólesik. (A király hatalma nem mérhető az elődökéhez, de néhány privilégiuma megmaradt. Sem mint névleges svéd államfő, sem pedig mint magánszemély nem perelhető. Gyakorlatilag büntetlenül megúszna emberölést. De ne adj isten, hogy hiba csússzon az adóbevallásába!) A munkaeszközök szocializálása nélkül megvalósított központilag irányított gazdaság miatt inkább "Svéd Rt." mint a Svéd királyság nevet kiérdemlő Svédországban a politikai hatalom a nép választotta országgyűlésé, melybe négyévenként 349 képviselőt választanak. (Egyetlen országban sem képviselik ennyien a népet.) Miniszterelnököt a "negatív parlamentarizmus" módszerével választanak. Ha a képviselők többsége a miniszterelnök-jelölt ellen szavaz, akkor azt elvetik, ellenkező esetben megbízzák kormányalakítással. A cél az, hogy zavaros időkben is ki lehessen nevezni kormányalakítót. (1978-79-ben a néppárti Ola Ullstent csupán 39 képviselő támogatta, mégis elég volt ahhoz, hogy megválasszák, ugyanis az országgyűlés többségét kitevő szociáldemokraták tartózkodtak a szavazástól.) 1981. október 27-kén a hidegháború szele utoljára lebbent. Karlskrona hadikikötője mellett szovjet tengeralattjáró (U-137) futott zátonyra. Az 1976-os választásokon a szociáldemokraták 40 évi kormányzás után ellenzékbe szorultak, és az 1979-es választásokon sem sikerült győzniük. Palme azonban továbbra is a szociáldemokrata párt vezetője maradt. 1980-ban az ENSZ képviseletében közvetített az Irak és Irán közötti háború lezárása érdekében. 1982-ben a szociáldemokraták élén újra kormányra került és folytatta szociáldemokrata irányultságú reformjait. 1985-86-ban konfliktusba került országa katonai vezetőivel, akik nem tartották elég erőteljesnek fellépését a Szovjetunióval szemben a Svédország elleni – teljesen nem bizonyított – szovjet, tengeralattjáróval elkövetett határsértések, kémkedési ügyek kapcsán. 1986. február 28-án Stockholmban merénylet áldozata lett. A tragédia megrázta a svéd közvéleményt, különösen, hogy az elkövetőt nem sikerült elfogni, illetve elítélni. Egy feltételezett gyilkost elfogtak, és Palme felesége fel is ismerte, de jogi megfontolások miatt – Palme felesége a szembesítés előtt már látta a feltételezett elkövető fényképét a sajtóban – az illetőt végül felmentették. A kilencvenes évek világszerte elhatalmasodó gazdasági válságának évei alatt Carl Bildt koalíciós kormánya racionalizálta az állami szektort, és leértékelte a koronát. A bérek befagyasztása, növekvő munkanélküliség a választások elvesztéséhez vezetett, és 1995-től ismét a "szosszék" kormányozzák az Egyesült Európába farral előre, orrát befogva belépő Svédországot. A Per Albin Hansson által megalapozott, Tage Erlander felépített, Olof Palme által nemzetközisített, Bildt és Persson által tatarozott, az IKEA-ból berendezett "Népotthon" készen várja a következő generációk beköltözését.

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Hasznos

[LAP TETEJÉRE]

Külképviseletek

[LAP TETEJÉRE]

Magyarország svédországi nagykövetsége

 

[LAP TETEJÉRE]

Svédország magyarországi nagykövetsége

 

[LAP TETEJÉRE]

Beutazás

[LAP TETEJÉRE]

Vízum

 

[LAP TETEJÉRE]

Vámszabályok

 

[LAP TETEJÉRE]

Közlekedés

[LAP TETEJÉRE]

Autóval

 

[LAP TETEJÉRE]

Taxi

 

[LAP TETEJÉRE]

Busszal

 

[LAP TETEJÉRE]

Vonattal

 

[LAP TETEJÉRE]

Repülővel

 

[LAP TETEJÉRE]

Hajóval

 

[LAP TETEJÉRE]

Bank - Posta - Telefon

[LAP TETEJÉRE]

Bank

 

[LAP TETEJÉRE]

Posta

 

[LAP TETEJÉRE]

Telefon

Ország hívószám: +00

 

[LAP TETEJÉRE]

Hasznos telefonszámok

 

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlás

 

[LAP TETEJÉRE]

Nyitvatartás

 

[LAP TETEJÉRE]

Mi mennyi?

 

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlási tanácsok

 

[LAP TETEJÉRE]

Üzletek

 

[LAP TETEJÉRE]

Biztonság

 

[LAP TETEJÉRE]

Egészség

 

[LAP TETEJÉRE]

Jellnző betegségek:

-

[LAP TETEJÉRE]

Javasolt oltás:

 

[LAP TETEJÉRE]

Kisszótár

[LAP TETEJÉRE]

Általános kifejezések

[LAP TETEJÉRE]

Számok

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

[LAP TETEJÉRE]

Vásárlás, élelmiszer

[LAP TETEJÉRE]

Szállás

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]

Szórakozás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[LAP TETEJÉRE]